Hajnalban, napkeletről jött a fény,
Föld gyönyörű, hűséges szeretője,
Szerelme aranyló lángra kélt,
Simulva kúszott a hegytetőre,

Bebújt a kis kápolna ablakán,
Az oltár lépcsőn sugara megrogyott,
Bearanyozva a templom szent falát,
A fény, térdre hullva imádkozott,

S falra rótt igéit olvasva újra,
Hite a múló nappal egyre nőtt,
A keresztre feszített elé borulva,

A Világ világossága előtt…
Majd felállt, a küszöbről visszanézett,
S az alkonyattal lénye semmivé lett.