Február, délután, íjat feszít a gyenge nap,
pendül a húr, s az égről aranyfény fakad.
Suhan a nyíl, árnyat hasít a téli bársonyon,
szikrázó gyöngysorrá folynak a jégcsapok.

Roskad a hó, s csordult kristálya nyomán,
hol foltokat firkál a fák közé az olvadás,
az idő mintha csalókán hátra peregne,
múltidéző őszavar terül a hegyekre,

De már nem elmúlás, reményillatú, édes,
feltámadás készül a természet kertjében…
… sóhajt a szél, vízárasztón, langyosan,
Február, délután, cseppekként ér földet a tavasz.