| 
 HolnapraBencze Marianna /2010.11.29./  2011.02.28. 08:55 
		  
		Holdfényt vajúdik az éjjel,jajdulása ezernyi égi sebet tép fel,
 s mint valami lüktető lázas fájdalom,
 csillagteste remegve zihál és lobog.
 
 Fehéren eszmél az éj-szülött,
 csóvája száll lét és vélt között,
 s oly örömmel fut ablakomon át,
 mint az eltévedt, ki haza talált.
 
 Ágyam szélére ül, nevet a holdvilág,
 ez az áttetszőn libbenő fénymadár,
 s tollai közt, nekem-álmokat rendez,
 hangtalan érintés töri meg a csendet…
 
 Egy eltévedt imahang bong a végtelenbe’,
 pillanattá hervad az éj kegyelme,
 csillagok aranya olvad széjjel
 és hajnalba vérzik az éjjel.
 |