Kacska ágon zöld levél,
széle csipkés sárgaréz,
mert csókját csente rá az ősz,
a csalfa nyárból lett dizőz.

Szélhajával körbefonta,
csábította, ámította;
ő gazdagabb lesz, mint a nyár,
s majd add rá színpompás ruhát.

Kacska ágon zöld levél,
széle csipkés sárgaréz,
hiú-vágya eszét vette,
hamis szavát mind elhitte.

Zöldje vörös, sárga lett,
aranyfényű amulett,
pörgött, mikor szél zenélt,
táncolt az elmúlás felé.

Gyenge száron kis levél,
fénye sincs már, rozsda rég,
elhagyta a szép dizőz,
csalfa nyárból, tarka ősz.

Tél-elő, ha megtalálja,
rideg szóval földre rázza,
sárba hull a kis levél…
de egyszer még égre néz,

és fel sem fogja ésszel,
kacska ágon, rég nem ékszer,
helyén gyémánt-függő már a dér,
sehol, sehol sincs fent levél.