Anya,
drága anya,
kérlek ne húzd el kezed,
egy percre hagyd tenyeremben,
s hidd el nekem, engem nem érdekel,
hogy az idő rajt’ nyomott hagyott,
nekem most is ugyanaz az édesen puha kéz,
mely hajdan esti-imák után álomba cirógatott.

Anyu,
drága, drága anya,
nézz rám, ne süsd le szép szemed,
nevess, én ráncaid észre sem veszem,
mert nem látom, csak azt a barna csillagot,
melynek évgyűrűit sosem számolom,
míg ilyen fénnyel, ilyen melegen ragyog,
ha belenéznek, örömükben sírnak az angyalok.

Anyu,
drága, édes, szép, anya,
ölelj és mesélj, mint egykoron,
meséld el kacagva a pórul járt rokont,
vigyél a tündérek közé, lássunk csodát,
szálljunk át újra a sosemvolt vár fokán…
ígérem jó leszek, megtanulok minden varázslatot,
s fénytelen egedre új, tündöklőbb Napot bájolok.