Azt mondtad,
˝Írok Apáról, ha nem baj…˝
s én minden nap kerestem félárva soraid,
de csak könnyeid nyomát találtam
egy emlékkönyv összegyűrt lapjain.

Elmondanám,
úgy elmondanám, hogy nekem is fáj…
de kihez szólna szám, a szóra érdemtelen,
lelke vak-süket, szíve önző mód szeret,
s apának lenni képtelen.

Kérdeznélek,
úgy kérdeznélek, de nem merek,
a szavak sóhajjá szédülve zengenek,
s mint egy tolvaj, úgy érzem magam,
mint ki ellopta mások életéből az álmokat.

Szólnék,
jaj úgy szólnék, de mondd kinek,
félek hangom nem hallaná meg senki sem,
s hiába kiáltanám, hogy fáj, szenvedek…
apád helyett, apád nem lehetek.