Csak állok az ég alatt, én a bámészkodó,
Széles mosolyával felnéz rám a kékfolyó,
S a zöldbe bújt hegyek, akár a tengerek,
Napba érő, völgybe zúgó hullámokat festenek.
 

Nekem csak itt van béke, itt van nyugalom,
Az erdő lármáját szenténekként hallgatom,
Némán magasztalom láthatatlan kórusát,
Elfeledve a nagyváros minden rút zaját.

Itt még tiszta az oltár, rajta harmat a bor,
Nem szennyezte be leplét emberi kor,
Tömjéne avar és virágok illata,
Örök-fénye nap és hold sugara.