Akárhogy számolom,
negyvenöt leszek,
s a legjobb esetben is
túlvagyok életem felén.

Mások, ilyenkor leltárt készítenek,
maguknak számadást,
hazudnak is talán,
életük mennyit ért.

Felsorolják minden érdemük,
nem találnak egyetlen hibát,
mert csak a szépre emlékezünk,
makacs élmény az ifjúság…

de én, miért ámítanám magam,
hisz’ anyám is azt mondta,
hazudni nem szabad!
Most mégis, úgy fáj az őszinte gondolat,

hogy az egykor végtelennek tűnő idő,
végesnek látszik…
ezernyi álmommal a múlandóság játszik,
végleg,
örökre elfeledhetőt.