Szélben susogó mátrai lombok,
Hát újra itt lépek alattatok.

Kősziklák, szaladó csermelyek,
Jó újra itt lenni veletek, köztetek.

Nézzetek le rám, visszatértem,
Kincsem hoztam el megmutatni néktek.

Bükkök, tölgyek és ti szép fenyők,
Minden rég-bánatom hűen őrizők,

Kérgetekre sírt titkaim most visszakérem,
És végleg elengedem egy kósza széllel.

Most oly édes vagy te némaság ölelte táj…
Jó, hogy a csend dala többé már nem fáj.