Valami szörnyűség történik a világgal,

Életünk egyetlen gyönyörű honával.

Gyilkos kór marja testét halottra,

Milliárdnyi felelőtlen lépés tapossa…

S mi semmit nem teszünk.

Mint kábán haldoklótól,

Ki már nem tud védekezni,

Még megint,

Még mindig csak elveszünk,

S ésszel fel nem fogjuk,

Hogy mind ezt magunktól lopjuk.

Hogy’ nem látjuk…

Teletlen telünket,

Mily’ hirtelen űzi el a tavasz,

S hogy a természet úgy tombol,

Mint nagybeteg,

Ki végidejét érzi,

S mindent,

Még egyszer szeretne élni,

Mielőtt teljesen,

Mielőtt végleg elvérzik.

Hogy’ nem látjuk…

A kérgesre szikkadt

Halott földredőket,

A tarlóra száradt,

Többé sosem-lesz pázsitot,

A földig görnyedő tikkadt,

Nyáron lehullott erdőket,

S hogy már csak tiszavirág életű

Minden rózsaszirom…

Miért nem látjuk…