Csodásnak ígérkező nap hajnala köszöntött a kis lakásra.
A halvány napsugár a függöny szakadt résein hunyorgott be a szobába, mintha azt kémlelgetné, vajon ébren vannak-e már az utazni vágyók.
Az óra csörgésére az anya kelt fel elsőnek.
Mosolyogva nézett a kis berregő masinára – ˝Hurrá nyaralunk!˝ – és szinte már érezte hátán a balatoni napsugár perzselését.Tíz éve nem volt sehol, tíz éve nem tette ki lábát a városból, ahol élt.
Lábujjhegyen, boldogan himbálódzó léptekkel kisietett a konyhába, dudorászva főzött egy kávét, majd csészékbe öntötte és besietett a szobába vele, ahol a férj még nyugodtan hortyogott.
Játékosan az orra alá tolta a kávét, majd halkan-kedvesen ébresztgetni kezdte.
De talán valamit rosszul csinált, lehet észre sem vette és valami sértőt mondhatott… mert a férfi mogorván reagált, majd felült az ágyban, cigarettára gyújtott és szó nélkül, füstbe borulva itta a kávét.
A nő nem törődött vele, úgy érezte ma semmi, még Ő sem tudja kedvének virulását hervasztani, és hirtelen léptekkel átsietett a gyerekszobába, ahol három pancsolni vágyó lurkó várta, hogy az anyu, ˝riadót fújjon˝.
Óvatos mozdulattal széthúzta a függönyt.
A nap abban a pillanatban bekacagott az ablakon, pihe-sugarával megcsiklandozta a takaró alól kikandikáló pisze orrocskákat.
Apró kezek emelkedtek, nyújtóztak vidáman a magasba és egy villanás alatt kint voltak a kis huncutok az ágyból.
Már az óra csörgése óta ébren lehettek, csak arra vártak, hogy anyu bejöjjön és elmondja az ˝ágyból kikergetőt˝;

Itt a reggel, hív a nyár,
Csuda nagy a forróság,
A rigó is mezítláb jár.

Szép a reggel, szól a nyár,
A Balaton rátok vár,
Partján tornyos homokvár.

Hetek óta mondogatták a kis versikét, melyet az anyjuk talált ki, miközben elalvás előtt életük első nyaralását tervezték.
Egy évig spórolt az útra, mosást vállalt egy étteremnek, sokszor éjszaka is vasalta a nehéz damaszt abroszokat.
De nem bánta, közben mindig arra gondolt, majd milyen jó, milyen szép lesz a közös élmény a ˝tenger parton˝.
A gyerekek villám-öltözködés és fürdőszoba gyakorlatokat mutattak be. A reggeli sem sikerült még soha ilyen csendesre. Olyan izgatottak voltak, hogy még a szokásos asztali, egymást bosszantó szurka-piszka is elmaradt.
Közben az anya is felöltözött, még egyszer átnézte a csomagokat, minden meg van-e.
A férj lomhán mászott elő a fürdőszobából, felvette ruháit, az ajtóhoz készítette horgászfelszerelését, majd benézett a konyhába, és morcosan megkérdezte, hogy mikor indulnak, mert ő ugyan nem rohan a pakkokkal a vonathoz.
Ám az apró, nyaralni készülők mosolyát, most még apjuk goromba modora sem tudta az arcokról letörölni. A két nagyobb kézen fogta a kicsit és az előszoba közepén indulásra készen, sorba álltak hátizsákjaikkal.
A vonaton utazás remekül sikerült, egymás mellett tudtak ülni mind a négyen, a 7 éves fiúcska, a 4 és 2 éves lánykák, szemben az anyjukkal.
Az apa az előtérben utazott, mert a fülkében nem lehetett dohányozni.
A bent ülők tervezgették az előttük álló napokat, nagyokat nevettek miközben a gondosan elkészített finom falatokat, a táskából hasukba átpakolták.
Egyszer csak a nagyobbik lányka szinte felsikoltott – Ott van, látom a vizet! Ott a tenger! Ott a tenger! – és mind a hárman az ablakra tapadtak.
Az anya a hátuk mögött állva nézett ki, átfogta a kis vállakat, szeme könnybe lábadt és nagyon boldognak érzete magát gyermekei őszinte örömét látva.
Délelőtt tíz órakor állt meg a vonat Balatonföldváron. Egy óra múlva már a bérelt házikóban voltak, ahol a strandoló jelöltek azonnal elkezdték felfújni az úszógumikat, s így életre kelt egy kacsa, egy sárkány és a sárga margaréta.
Ott álltak a szoba közepén, derekukon az újdonsült állatkerttel és kérdően néztek a szülőkre.
Apjuk közölte velük, hogy valahol horgászjegyet kell előbb venni, azután keresnek egy helyet, ahol lehet pecázni, és majd utána mehetnek fürdeni.
Több órányi keresgélés után végre sikerült horgászjegyet váltani, így a csapat elindult a víz felé.
Az anya alig tudta féken tartani kis csikóit, szinte nyargalva mentek be a strand kapuján.
A parton kiterítették a törölközőket, ledobálták ruháikat, csillogó szemekkel várták, hogy anyu is elkészüljön, és megtörténjen életük nagy eseménye, mikor először gázolnak bele a nagy ˝Magyar tenger˝ édes vizébe.
A víz kellemesen hűs volt, mégis a perzselő melegben hidegnek érezték és aprókat sikoltva haladtak beljebb és beljebb. Közben a lányok szorítva markolták a biztonságot jelentő anyai kezet, majd mikor a kacsa és a margaréta már a víz tetején úszott, percekre elveszett hangjuk, csak néztek előre, a tengernyi messzeségbe, és szemükben a rácsodálkozás és a gyönyör-öröme csillogott.
- Megérte…- sóhajtott magában nagyot az anya, ezért az egy pillanatért is, ahogy örülni látta gyermekeit. Élete első igazi boldog percei voltak ezek.
Talán egy-két óra vízi-hancúr után kihajtotta kislibáit a partra, na persze ez igen nehéz feladat volt és nagy rábeszélő készséget igényelt.
A fűzfák alatti homokban ültek és közösen elkezdték megépíteni, a már hónapok óta tervezett homokvárukat.
Óriási kastélyt terveztek a lányok, ahová még Süsü a sárkány is beférne, ha látogatóba jönne.
Nagy árok is kellett a vár mellé, melyben saját kis Balatonka csillogott, a belépőjegyből hajtogatott papírhajóval hullámain.
Csodásan telt a délután, önfeledt közös játékkal, nevetéssel. A legkisebb lányka, Tündérke néha akkorákat kacagott a homokon hanyatt dobva magát, hogy a körülöttük napozók oda-oda néztek, talán még irigykedtek is négyük őszinte örömén.
De az idill nem tartott sokáig.
Öt óra tájban megjelent az apa és közölte, hogy Ő már fáradt, éhes, épp ideje a szállásra visszaindulni.
A kis építészek lázongtak, hiszen még egy torony hiányzott az elképzelt, a megálmodott vár tetejéről.
- Mindenki szedje a holmiját, indulunk! Nincs vita! – kiáltott az apa és hatalmas lábával a várra lépett.
Egy pillanat alatt eltiporta a boldogan épített falakat.
– Most már nem kell több torony. Nincs vár, nincs mire építeni.
A gyerekek döbbenten nézték álmuk romjait. A fiúcska sírni kezdett. Két húga hozzábújva vigasztalta.
Az anya nem tudott szólni, számára nem csak a homokvár, talán az egész világ omlott össze.
Csak nézte… meredten nézte a homokba mélyedő idegen ember lábát…

… aki nem hallotta meg, ahogy a szeretet felsikoltott a homokromokból.