hát te is felnőttél…

de lelkeddel örökre,
az én Tündérlánykámmá születtél,
csak nekem csillogó fényes drágakőnek,

mert egyedül én,
csak én ismerem apró titkaid,
csak én tudom,
mit jelent kezed apró rezdülése,
s hogy mikor, s miért
csillan meg szemedben a fény.

Egyedül én,
csak én értem kuszán szőtt mondatod,
s hogy gyermekké maradt szíved,
az élettől még mit is remél…

Csak én,
egyedül csak én sírok
nevetve átölelve téged,
rejtve előled szívem bánat-könnyeit,

és egyedül én,
csak én vagyok ki minden nap
újra és újra rettegve ébred;

Jaj te gyámoltalan Kisvirág mi lesz veled!?
Ha majd egyszer,
ha többé már én sem leszek neked...