Az égig érő fekete éjszakában
körbe vesz a végtelen-rettegés,
egy hideg kéz megragad…
nem látom ki az,
de ismerősen fáj az érintés,

A béna félelem bőröm alá kúszik,
fenyegetve villan az ígéret,
a rideg iszonyat belülről szétfeszít…

Élni akarok!
ébressz fel, kérlek!

De az alvó rettegés nyomasztóan néma,
reszketve, segítségért nem kiált,
hisz’ tudja - ez csak álom - bármit is teszel,

én reggel felébredek,

és te…

már sehol sem leszel.