Meleg fészek
tollhegy/2006.02.12./ 2007.02.12. 22:16
édes otthon...
Faluvégen, erdőszélen, romokban áll egy kunyhó, Nincs lakója, hamuvá lett, már örökre megnyugvó, Hej valaha réges-régen, sosem járt arra a kín, Gyerekzsivaj, asszony-kacaj áradt az ablakain.
Meleg fészek, édes otthon, egy boldog család lakta, Három lurkó, vidám asszony és gyermekei apja. Reggel, este imát mondtak, szerették az istenük, Ám egy nap az apa meghalt, így veszett el mindenük.
Párja nélkül maradt asszony és három kis árvája, Üres házban nyomorogtak, melynek kongott kamrája. Beköszöntött a zord-hideg, boldogságot elrejtve, Parázstalan állt a kályha, melegét elfeledve.
Dunyha alatt éhes szájak már szebb napokra várnak; Csengő-dalos tavasz jöttét a forró napsugárnak, Bőségtálat, friss kenyeret, a kemencében sültet, Három napja annak már, hogy asztalhoz leültek.
Bánat-kendőt köt fejére és csizmát húz az asszony, ˝Mindjárt jövök, meglátjátok, jó meleget fakasztok!˝ Térdig érő fehér hóban, lépte alatt jég roppan, Csorbafejsze kopott éle, erdő mélyén megkoppan.
Boldog terhét hátán viszi és lelkével átlátja, Meleg lesz az édes-otthon, s vidám a három árva. Térdig érő fehér hóban, lépte egyre szaporább, ˝Jajj, csak senki meg ne lássa, az erdőből loptam fát˝
Gondolata épp csak éledt, mögötte egy ág reccsent, Erdő-őrző gonosz lélek, nagy dühösen ráförmedt; ˝Hé te asszony! Lopni nagy bűn, tedd le hát a málhádat, Vagy különben csendőrt hívok, s rád záratom zárkádat!˝
Árvák anyja mit tehetne, földre dobja a rőzsét, Tudja már, hogy otthonában, nyáron lehet csak hőség. Térdig érő fehér hóban, oly súlyos már a lépte, Kicsi házban dunyha alá, szíve szakad, úgy néz be.
Simítja a kis arcokat, de mind oly hideg, mint a hó, Egyiket is, másikat is, s nem válaszol vissza szó. Párnák közt kis fagyott testek, a hideget nem érzik, Árva anya fájó szíve, fájdalmában elvérzik.
Hangja sincsen, úgy botorkál, csendben, némán, szótalan, Utolsó szál kisgyufának, végső lángja fellobban. Dunyha, párna izzó-színben, veres fényű szobába´ ˝Megígértem, szavam állom, meleg lesz nemsokára!˝
… Faluvégen, erdőszélen, lángokban áll a kunyhó, Négy lakója hamuvá lett, s már örökre megnyugvó. Gyerekzsivaj, asszony-kacaj ablakán nem árad ki, Sötét égre lángot vetnek, tűzben álló falai.
Megtörtént eset alapján lejegyezve…
|