Emlékszel még;

Mikor először hintába ültél,
s előre-hátra hajtva,
egyre magasabbra szállva…
bódító volt az élmény,
ahogy a hajad az égre libbent,
s te bátran a vakító napba néztél,
fel… fel, fel az égre,
hogy majd elvesztél felhőtlen kékjében,
és csak nevettél és nevettél.

Emlékszel még…

Akkor hogyan is szerettél,
őszintén, kéretlen öleltél,
s ha sírtál, volt kinek
még könnyed is kincset ért
és szádból a szó még nem volt hazug.

Ez volt a múlt,

A gyermekévek…

Most elveszett minden játék,
s a boldog-élet felnőtté lett,
és már nincs nevetés,
nincs égre zengő-kacaj,
csak hamis szavaktól
zengő bábeli zűrzavar.