Óh, Ti mind, kik úgy szerettek engem,
S nekem mindig a jót akartátok;
Néha miért nem gondoltok velem…
Mikor életem hamvait, vakon tiporjátok!?

Óh, Ti mind, kik úgy féltitek jövőmet,
S rám, tán még sem gondoltatok;
Néha miért nem kérdeztek felőlem…
Mikor könnyem kiáltja segély-sikolyom!?

Óh, Ti mind, kiket én valóban szeretek,
S nektek mindig csak a jót akartam;
Egész életemben gondoltam veletek…
Mikor kellett, mindenem fel- s odaadtam!

Óh, Ti mind, jövőtöket én valóban féltem,
S most mégis, csak magamra gondolok;
Egész életemben, önzetlen értetek féltem…
Mikor élek, ha örökké, örökre el-hallgatok?!