Ledér ruhájában fázik már a nyár,
Selyem sugárból szőtt tarka sálra vált.
Zöld keszkenőit a sárga váltja fel,
Csinos virágait épp most hagyja el.

Lerázza magáról levelek súlyát,
Átadja az ősznek levetett gondját.
Bús mosolyával még visszanéz a tájra,
Huncutul rákacsint egy kicsiny madárra.

Fényfátylát lassan maga után húzva,
Fáradtan, szomorún tova bandukolva,
Maradék erejét még a földre szórja,
Most már tényleg elmehet, nyugovóra.