Lassan vége már a nyárnak,

A zöld búzamezők is szőkére válnak,

Hűvösebb a hajnal és lustább már a nap,

Hisz később kell, s korán ágyba szalad.

Napközben is csak lopja már a napot,

Egyre többet, valahol máshol csavarog,

Felhőket és szelet küld maga helyett,

Míg mögöttük megbújva, cinkosan nevet.

Lassan vége már a nyárnak,

Az erdők lombjai is őzbarnára válnak,

Már nem kell óvniuk napfényétől a fákat,

Ezért  avarrá hullanak a fa tövébe lágyan.

Egész nyáron csak lógtak az ágon,

Most ideje volna, hogy mind munkába álljon!

Ehelyett a földön egymáson, meglapulva,

Várják a telet, csendben összebújva.