Kiáltanék…

De hangom ellopta a fájdalom,

Egy néma sóhaj,

Mi itt ül még vállamon,

Kiáltanék…

Már nincs ki hallaná,

Elveszett szavak hullanak alá,

Mélyre ásott sötét verembe,

Hallottá vált hideg testedre,

Kiáltanék…

Mint egykor az út túloldalán,

Ha megláttalak.

Vidáman nevettél…

És én megvártalak.

Kiáltanék…

De már nem hallanád,

Fekete föld lett a hazád,

És rideg otthonod.

Mindenkit itt hagytál,

El sem búcsúztál,

Kezed nem intett boldog viszlátot,

Most mégis itt van minden barátod,

Eljöttek hozzád,

Itt állnak sírodnál mind,

Akár a szeretetvirágok.