Itt állok pőrén ajtód előtt,
zokogok.
Reszketek és fázok, kérlelőn
kopogok

Elfogytak szavaim, de még
dalolok.
Nincs már esélyem se remény,
jól tudom.

Jobban megalázni magam
nem fogom.
Lelkem, szívem is megszakad,
feladom.

Új álarcot veszek fel és
ragyogok.
Többé már nem megyek feléd,
vigadok.

Ajtód előtt többé már nem
nyafogok.
Ha nem akarod hát többé nem
zavarok.